Óceánok, sarkvidéki jég és ezer kilométeres futások. Szűrhető idővonal, három témakörben.
Teljes idővonal →A tartalom mindig a teremhez igazodik. Válaszd ki, milyen eseményre keresel előadót.
Felkérem előadásra →
Grönland. Antarktisz. Déli-sark. Több száz kilométer sílécen, mínuszokban, szélben, egy szánkóval mögöttem és azzal a tudattal, hogy minden nap saját erőből kell továbbhaladnom.
A jégen nincs hová sietni.
A sarkvidéki expedíciók teljesen más gondolkodást kívánnak, mint az óceán vagy az ultrafutás. Itt nem az nyer, aki egyetlen nap alatt a legtöbbet tudja kihozni magából. Az számít, hogy heteken keresztül képes vagyok-e jól beosztani az energiámat, figyelni a környezetre, és ugyanazzal a fegyelemmel elvégezni a feladatot a huszonötödik napon is, mint az elsőn.
A jég megtanított arra, hogy a türelem nem passzivitás. Hanem stratégia.
Fridtjof Nansen 130 évvel korábbi útvonalán, kelet felől nyugatnak. A csapatunk négy héten át mindent szánon húzott maga után. Egy négynapos vihar 110 km/h-s szélben a sátorba zárt minket, utána viszont volt olyan nap, hogy 35 kilométert meneteltünk. Ez az út adta a technikai és fizikai alapot a Déli-sarki expedícióhoz.
A nyugati part, vagy a halál.
Nansen expedíciójának szállóigévé vált mottója. Szándékosan a lakatlan keleti partról indult a lakott nyugati felé, hogy a visszafordulás ne lehessen opció. Rakonczay Gábor 130 évvel később ugyanezt az útvonalat járta végig.
Első magyarként a kontinens partjáról indulva, a klasszikus úton: a partvonaltól a sarkpontig. 917 kilométer, 44 nap és 4 óra. A szabályok szerint aki először jár az Antarktiszon, csapatban kell teljesítenie a távot, így négyesben mentünk, de én törtem az utat elöl, és a szánom volt a legnehezebb: 94 kiló. Az út végére testsúlyom tizedét elégettem, az arcomon fagyási sérülésekkel értem célba.
Az őszinteség kedvéért: előtte három magyar járt már a Déli-sarkon, Kovalcsikné Bátori Krisztina, Ács Zoltán és Seregi Tamás. Ők azonban az utolsó fokról indultak, 111 kilométert megtéve. A kontinens partjáról indulva, a teljes klasszikus úton Rakonczay Gábor volt az első.
A sarkponton a hatéves önmaga várta.
Az utolsó tíz napban azt a gondolatot vitte magával, hogy a célban a gyerekkori önmagával találkozik: azzal a kisfiúval, aki határok nélkül álmodott arról, mi lesz, ha felnő. A dombtetőről előbb csak néhány fekete-fehér pötty látszott a távoli horizonton. Az volt a sarkpont.
2022 tavaszán a párommal, Vámos Nórával keltem át újra Grönlandon, utánpótlás és külső segítség nélkül. Nóra lett az első magyar nő, aki ilyen ultratávú sarkvidéki expedíciót teljesített, és az első nő a világon, aki férfi-női párosban szelte át a szigetet. Az élményből közös könyv született, Ketten a világ végén címmel.
Az akaraterő elfogy. A rendszer viszont megtart. A sarkvidéken pontosan ezért válik fontossá minden apró rutin. Mikor eszem. Mikor iszom. Hogyan öltözöm. Milyen tempóban haladok. Mikor állunk meg. Mit teszek akkor, amikor valami nem működik. A szélsőséges teljesítmény mögött sokszor meglepően egyszerű dolgok vannak. Csak nagyon sokáig kell őket jól csinálni.
Nem kell mínusz harminc fok ahhoz, hogy valaki bizonytalansággal, nyomással vagy egy távolinak tűnő céllal találja szemben magát. A környezet változik. Az emberi működés kevésbé. Az előadásaimban azt mutatom meg, hogyan segít a fókusz, a rendszer és a megfelelő döntéshozatal akkor, amikor a cél nagy, az út hosszú, és a motiváció önmagában már kevés.