Óceánok, sarkvidéki jég és ezer kilométeres futások. Szűrhető idővonal, három témakörben.
Teljes idővonal →A tartalom mindig a teremhez igazodik. Válaszd ki, milyen eseményre keresel előadót.
Felkérem előadásra →
Az ultrafutásban egy idő után már nem az a kérdés, hogy gyors vagyok-e. Az a kérdés, hogy képes vagyok-e újra elindulni akkor is, amikor a testem már rég mást szeretne.
A test előbb mondana nemet, mint a fej. A futás arról szól, melyik hallgat a másikra.
A hosszú távok eleinte a kilométerekről szóltak. Aztán egyre kevésbé. Minél hosszabb lett egy verseny, annál világosabbá vált, hogy a fizikai állapot csak az egyik része a történetnek. Ugyanilyen fontos, hogyan osztom be a figyelmemet, hogyan kezelem a mélypontokat, és milyen döntéseket hozok akkor, amikor már fáradt vagyok. Az ultrafutás számomra ezért elsősorban nem futás. Hanem önismeret mozgás közben.
A futás nem az expedíciókkal kezdődött. Kamaszként tájfutottam, és az itt elért eredményeimre máig büszke vagyok. A felnőttkori nagy futások első állomása az Ultrabalaton volt, Közép-Európa leghosszabb futóversenye. Egy sikertelen nekifutás után a kört privátban is végigfutottam, aztán leginkább már az egyre hosszabb távok jöttek.
A határok csak a fejünkben vannak.
Egy pont után mindenki fáradt. Ilyenkor már nem az dönti el a versenyt, ki érzi magát jól. Hanem az, ki tud továbbra is értelmes döntéseket hozni. Mikor lassítsak. Mikor egyek. Mikor pihenjek. Melyik fájdalommal kell foglalkoznom, és melyikkel nem. A hosszútáv megtanított arra, hogy a nehéz pillanat nem feltétlenül jelent rossz irányt. Néha egyszerűen csak része az útnak.
2018-ban Ötvös Ádám barátommal kilenc nap alatt futottam át az országon hosszában, komoly logisztikával. 2021-ben megismételtem, ezúttal hét nap alatt több mint 700 kilométert, egyetlen kerékpáros kísérővel, aki minden ellátmányt vitt. És volt olyan futásom is, amelyen négy napon keresztül a tengerparttól a Mont Blanc csúcsáig tartott.
2021-ben álltam először hatnapos futáson rajthoz, a balatonfüredi Világkupán, és rögtön nyertem: több, mint 800 kilométert teljesítettem. 2022-ben ugyanott 844 kilométerrel magyar csúcsot futottam. 2023 márciusában pedig az olaszországi Policoróban megnyertem a GOMU hatnapos világbajnokságot, 847,6 kilométerrel - a verseny történetében ott először lépte át bárki a 800 km-t.
A hatnapos futásban nem a távolság, hanem az idő adott: 144 órán át egy néhány száz méteres körön kell gyűjteni a kilométereket. A győzelem azon múlik, ki találja meg a helyes arányt a futás, az evés és az alvás között.
Ugyanaz a 785 méteres kör, újra és újra.
Tíz napon át, napi három óra alvással. A kilencedik napon jött a holtpont, fájdalmakkal és remegéssel. Utána mégis felállt és folytattam. A 38 fős mezőnyből csak heten értek el 1000 kilométert.
2026 májusában a szófiai Sri Chinmoy tíznapos ultramaratonon indultam, egy 785 méteres hitelesített aszfaltkörön. Tíz nap alatt 1217 kilométert futotamt, napi 122 kilométeres átlaggal, és megnyertem az erős nemzetközi mezőnyt. A verseny nagy részében az élen álltam.
A fizikai fáradtság elkerülhetetlen. A kérdés az, mit kezdek vele. Az ultrafutás megtanított arra, hogy a figyelmemet nem kell folyamatosan a célon tartanom. Néha elég a következő kör. A következő frissítés. A következő tíz perc. Ha egy hatalmas problémát elég kicsi egységekre bontok, egyszer csak kezelhetővé válik. És ugyanez sokkal több helyzetben működik, mint egy futóversenyen.
Az előadásaimban az ultrafutás, az expedíciók és több évtizednyi szélsőséges teljesítmény tapasztalataiból mutatom meg, hogyan lehet fókuszt tartani, energiát beosztani és működő rendszert építeni akkor is, amikor a kezdeti lendület már régen elmúlt.