Tűzhangya
2006Óceáni kétpárevezős
- Hossz
- 8,9 m
- Szélesség
- 1,65 m
- Üres tömeg
- 160 kg
- Felszerelve
- 600 kg
Óceánok, sarkvidéki jég és ezer kilométeres futások. Szűrhető idővonal, három témakörben.
Teljes idővonal →A tartalom mindig a teremhez igazodik. Válaszd ki, milyen eseményre keresel előadót.
Felkérem előadásra →
Vitorlással, evezőssel és kajakkal. Több mint tizennyolcezer kilométer vízen.
Az óceánon nem elég gyorsnak vagy erősnek lenni.
Odakint nincs kerülőút. Nincs olyan, hogy majd holnap újrakezdem. A döntéseim következményeivel együtt kell továbbhaladnom, akár napokon, akár hónapokon keresztül.
Az óceáni expedíciók számomra ezért sosem pusztán sportteljesítmények voltak. Sokkal inkább hosszú kísérletek arról, hogyan működöm bizonytalanságban, nyomás alatt és akkor, amikor már semmi nem alakul a terv szerint.
Az óceáni szakaszt - Gran Canariától Antiguáig - 51 nap 6 óra 10 perc alatt tettük meg. A hajót, amelyen ez sikerült, néhány hónappal korábban még nem is láttuk, ugyanis magunk rajzoltuk és ragasztottuk össze.
Két páros átvitorlázás Viktóriával, majd két szóló út. Ezek a kilométerek és tapasztalatok készítették elő a következő fejezetet.
Ezer kilométerre a legközelebbi szárazföldtől a kenu felborult.
A csaknem végzetes borulás után a felszerelés nagy része - köztük a műholdas telefon is - tönkrement. A hátralévő 44 napot a külvilágtól teljesen elzárva tettem meg. Előtte és azóta sem kelt át senki óceánon kenuval.
Amit a világon senki nem tett meg előttem, és azóta sem: egyedül, kenuval át az Atlanti-óceánon. A hajót Fa Nándor tervezte és építette. Az út második felét már felszerelés és kapcsolat nélkül, teljesen magamra utalva eveztem végig.
Kabin nélküli deszkával indultam az óceánnak. A kísérlet végül mentéssel ért véget. A teljesítéshez még hiányzott a tudás és a tapasztalat.
A teljes magyarországi Duna-szakaszt, Dunakilititől Mohácsig, 57 óra 48 perc alatt eveztem végig, összesen 75 perc alvással. Az éjszakai szakaszon, Esztergom közelében egy oldalszél felborította a kajakot: a partra húztam, száraz ruhát váltottam, és mentem tovább.
Hatvanöt napra terveztem, hetvenöt lett belőle. Az utolsó napokat törött hüvelykujjal és kiürült élelmiszerraktárral csináltam végig. A befutót tizenötezren nézték élőben. Antiguán kikötve zártam le a tizennyolc éves óceáni pályát - ugyanott, ahol tizennyolc évvel korábban az első átevezésem is véget ért.
Az óceánon a felszerelés nem kiegészítő.A rendszer része. A hajó kialakítása, az alvóhely, az energiaellátás, az élelmiszer, a kommunikáció és minden egyes kilogramm meghatározza, mire leszek képes hetekkel később. Ezért az expedícióim mögött mindig hónapok, gyakran évek tervezése áll.
Óceáni kétpárevezős
Egyszemélyes óceáni kenu · Fa Nándor
A Vitéz újjáépítve - új kabin és kormány
Több ezer kilométer bizonytalanság, döntési helyzetek és szélsőséges terhelés tapasztalatait viszem színpadra. Nem arról beszélek, hogyan lehet mindenkiből extrémsportoló. Arról beszélek, hogyan lehet tisztábban dönteni akkor, amikor nagy a tét, kevés az információ és nincs tökéletes megoldás.